Fénybolygó/ BeamSpheres

December végén az újév első napjáig ismét fényárba borul a Krisztina körút 55. alatti Magyar Telekom székház és az előtte fekvő park. A Berkes Dóra és Kozma Péter alkotta Dorkandkozma jóvoltából december 19. és január elseje között kortárs, interaktív képzőművészeti installációvá válik a város ezen része.
A Magyar Telekom meghívására és támogatásával hagyományteremtő módon a művészeknek harmadízben nyílik lehetőségük, hogy Raypainting néven levédett egyedülálló alkotási módjukkal a telefontársaság székházának homlokzatán és az összes szomszédos, szerves egységet képező felületen káprázatos mikrovilágukat megvalósíthassák.

A Raypainting
A világhírnévnek örvendő művészpáros, az immár tízéves Dorkandkozma különleges fényfestészetét a budapestiek is egyre jobban megismerhetik. A kilencvenes évek közepén a frankhegyi alternatív land-art művészeti fesztiválon bemutatkozó kettős, Berkes Dóra és Kozma Péter lebilincselő fényfreskóját legutóbb az egykori bazársor helyén nyílt fővárosi Városháza téren csodálhattuk meg. Korábban Budapesten már találkozhattunk ezerszínű installációikkal a Millenáris Park, vagy idén júniusban az Erzsébet híd felületein. Fenséges méretű és a Föld ezer színét felvonultató prezentációik minden apró részletre kiterjednek. Ezért érezheti úgy a szemlélő, hogy komplex mikrovilágba csöppent, amely azonban a kortárs gyakorlattal szemben művészi valóságát meri és tudja is idealisztikussá stilizálni.

A Magyar Telekom
A telekommunikációs társaság az egész projektet átadta a művészeknek, vagyis szabad kezet kaptak az esemény kommunikálásától kezdve a megvalósítás legapróbb részletéig. A gazdasági életnek és a kultúrának ez a példás együttműködése teremti meg egy sokakhoz eljutó, mégis értékes művészi élmény szükséges feltételeit. Kell, hogy a gazdasági szféra meghívja a művészetet, hogy lehetőséget biztosítson neki. És az is kell, hogy önállóságot, szabadságot adjon a koncepció megvalósításhoz, hiszen az nem az üzletember, hanem a művész feladata. Egy jó kontextusban rejlő jó lehetőség végül is jó megvalósításához szükséges ennek felismerése.

A Dorkandkozma
A Dorkandkozma tehát az idei ünnepek alatt is az utcára viszi a kortárs képzőművészetet, hogy a városi forgatagban túlpörgetve magunkat itt kissé lelassíthassunk, és belemerülhessünk a szemlélődésbe. Művészi installációik a világban páratlan fénykísérleteknek számítanak, amire mindenhol odafigyelnek, amiről szakmai folyóiratokban mindenhol beszámolnak. A létrehozott hatás tekintetében alkotásaikkal semmilyen egyéb technika, legyen az bár a legmodernebb video- vagy lézertechnika, nem vetekedhet. A meghitt, tiszta és természetes színű fényeket kizárólag a manuális üvegfestészet tudja megteremteni. Dorkandkozmáék minden projektjükre nagy műgonddal, az adott helyszín sajátságainak és adottságainak teljes figyelembevételével készülnek, vagyis mindig egyedi installációkat alkotnak. A létrehozandó egységes, teljes képi világ megköveteli, hogy az épületek architektonikus adottságaitól a parkban álló kukák szemetes zacskójának színéig a tér minden pontját a művészi alkotás felületeként kezeljenek. A dimenziók művészetük által transzformálódnak, módosulnak; eredeti adottságaik érdekes módon hangsúlyosabbá válnak; miközben az üvegfestményeknek felületet biztosítanak, azokkal összjátékba lépve hozzák létre a tulajdonképpeni műalkotást. Ez az alkotás tehát már módjában is megengedő, az együttes érvényesülést hirdeti.

A techné
Míg Berkes Dóra művészi világa a kivetítendő üvegképekben, addig Kozma Péteré a tér provokálásában, a kompozíció háromdimenziós alkalmazásában nyilvánul meg. Az üveglapokra vegyes technikákkal felvitt kompozíciók kivetülése a praktikus városi felületekre tulajdonképpen a különféle művészeti területek közötti érintkezés eredménye. Az üvegfestészet ugyanis a vetítőgép modern technikájának segítségével, korunk szellemében a mindenhol jelenlévő technicizmus közvetítettségében lép interakcióba az építészet által létrehozott felületekkel. A színházi háttérvetítésre használt projektorok a filmművészetet is bekötik a festészet, az építészet, a szobrászat és a performansz (eseményművészet) összmunkájába. A létrejövő fénykísérlet ezen hatásegyüttes izgalmas összjátékában álomszerű valósággal ruházza fel az urbánus tereket és felületeket. A Dorkandkozma kifinomult kortárs művészete igazi Hungarikum. Szelleme a termékenyítő sokszínűségből ered és azt hirdeti. Működése eleve a többféleség összjátékát és az érzék közöttiséget feltételezi: komplex metaforikus mikrovilága csak így születhet meg. Eljárásmódja hagyományos és modern technikákat, művészeti ágakat ötvöz; a tradíciót és az újat együtt működteti. Hatásmechanizmusa a korunkban agyonterhelt és kifacsart vizualitás újra megtalált őszinteségének és naivitásának nyelvén működik. Nem véletlen és nem hibás nyelvről beszélni, hiszen az ember élete során szerzett tudásának nagyobb részét szerzi vizuális jelekből, mint fogalmiakból, vagyis a tulajdonképpeni nyelv konstrukciójából. (A két forma persze egy ponton, a képírásén találkozik.) A nyelvbe vetettség gondolata pedig Dorkandkozmáék művészete kapcsán a vizualitásba vetettség gondolatával folytatható.
Ez a bizonyos képiségbe vetettség valójában azonban megelőzi a fogalmi hálózatban-létet. Hiszen a barlangrajzok az ember művészi, világértelmező tevékenységének első megnyilvánulásai; ezek a rajzok egyúttal befolyásolni, irányítani is hivatottak az életet, a sorsot. Hát még, ha a Raypainting a képi kultúrába a tűz kultuszát is beolvasztja, az éjszaka tehetetlenségét megszűntető fény kultuszát, amelyek így együtt az ember teremtő létének kezdőpontjára is utalnak.A fényhozó ember hatalmat nyert a mindig kezelhetetlenséget, irányíthatatlanságot is jelentő éjszaka felett. Az első ember gyújtotta fény ezért a világ strukturálásának, megszelidítésének verbalitás előtti első lépcsőfoka. Ez az elsőség pedig nem csak kronológiailag, hanem abszolút értelemben is igaz, hiszen például a XXI. század kommunikációs csatornái is a vizualitás nyelvét preferálják szemben a verbalitás, fogalmiság nyelvével, a tulajdonképpeni nyelvvel!

A hatás
A szinesztetikus (érzékeket összekötő) esemény valódi kortárs képzőművészeti prezentációként közelítendő, vagyis csak némi kizökkenéssel, egy kis lassítással juthatunk közelebb üzenetéhez. Annak felismeréséhez, hogy a megvásárolható javak mellett vannak csupán szemlélhető, múlékony, mai korunkban is csak lassan fogyasztható élmények, amelyek azonban gazdagabbá tesznek minket. A hétköznapi urbánus felület ilyen módon ünnepi átváltozáson megy át, szinte kiemelkedik a városból, így minket is szerencsésen elemel egy- két órára a szokványos forgatagból. Ám mégis: a városban vagyunk, s miközben elmerülünk a fantasztikus és fenséges látványban, öntudatlanul összefüggéseket, vonatkozásokat teremtünk az év többi napjának kevésbé ünnepi arcával. Miközben szó szerint beleolvadunk a műalkotásba, közben a mű is dolgozni kezd bennünk, vagyis egy olyan értelmezői játékot indít el szinte észrevétlen, amely a fogalmak előtti képiség nyelvén zajlik. De korunk mesterkéltségét már meghaladó módon. Az emberi élőhely, a tülekedés modern dzsungele, a város olyan esztetizált (vagyis érzékivé tett) módon jelenik meg, ami korábban sosem tapasztalt arcát mutatja életünk amúgy nem túlzottan tarka színfalainak. A kortárs művészetben egyedülálló módon a Raypainting képes százezrekhez eljutni, miközben az utcát, a teret, a várost nem a popularitás eszközeként, hanem a modern élet kontextusaként valódi értékén emeli be az alkotásba. A fényével, színével, figuráival lebilincselő alkotás méreteivel is lenyűgözi a szemlélőt, akit a fenségesnek bizonyos érzete önt el. Önmagunk kicsinységének felismerése az elsőre nem átlátható méretekkel rendelkező műalkotás környezetében annak nagyszerűségéből fakad. A nagyszerűség, vagy fenséges érzetébe egyéb tartalmak mellett némi félelem is vegyül, ami saját ráutaltságunk és törékenységünk felismeréséből fakad. A képi nyelven megvalósuló óriási, közel tízezer négyzetméteres alkotásban igen összetett művészi világ jelenik meg festői módon. A méretek mellett ez az összetettség az, ami miatt a mű nyugodt szemlélése elhúzódik, és egy izgalmas lehetséges világban való, érzékeket és szellemet lekötő metaforikus Odüsszeiává válik. A műélvezet során a látogató a saját kényelmes tempójában és stílusában szemlélődhet. Az esemény látogató-barát jellegéből következően az értelmezésre fordítandó energiát és időt mi magunk oszthatjuk be. A máshol megkövetelt három lépés betartandó távolság itt nem érvényes, éppen ellenkezőleg. A különböző korokban vegyes ízléssel és igényességgel létrehozott és kezelt városi környezetben üdítő oázisnak tetszik a fényfestészet által műalkotássá transzformált városrészlet.

A Fénybolygó/ Beam-Spheres
A Dorkandkozma alkotásait sajátlagosan jellemző művészet-közöttiség és interaktivitás a prezentációt, a Krisztina körúti eseményt is át fogja hatni. Dorkandkozmáék szellemisége és munkamódszere következtében az esemény összetett, sokszínű, félig spontán muvészi szerveződéssé lesz, amelyben képzőművészek, fotósok, zenészek, egykori építészek szorosabb-lazább közösségben dolgoznak együtt. A középpontban a legendás Frankhegy bulikon megszülető Dorkandkozma áll; az ő karakteres gondolkodás- és látásmódjuk körül kristályosodik ki ez a modern, alkalmi, városi public-art művésztelep. A Dorkandkozma meghívására más képzőművészek is kiállítank az eseményen, így például a kiváló Benczúr Emese, "Fényezd az elméd" című izgalmas alkotásával, vagy Szabó Norbert báb-installációjával. Ezen kívül változatos zenei produkciók gazdagítják a kínálatot: a klasszikus zene, a jazz, vagy a dj-k városi hangulatzenéje a maga módján fog hozzájárulni a hangulat festéséhez. Továbbá, kívánságra a Raypainting-fotóstúdió profi, már tárlatokon is kiállító fotóművészei meg is örökítik a műalkotásba olvadó vendégeket. Ezek a "lenyomatok" azután némi absztrakción esnek át, vagyis a lefotózott szemlélők a mű alakítandó anyagává és formájává válnak. A látogatók így nem csupán résztvevői, hanem egyenesen részei lesznek a művészi eseménynek, ha elfogadják Dorkandkozma erre való invitálását. A különböző művészek alkalmi együttműködésében jön létre az autonóm kisvilágot képező prezentáció, a minden érzéket lekötő, a szférákat egyesítő Fénybolygó. Az így létrejött önálló kisvilág különböző szféráival tulajdonképpen a nagyvilág metaforájaként értelmezhető. A torony A 14 méter magas, egyedi módon felépített fűtött vetítőtoronyban meleg ital és zene kényezteti érzékeinket. A sajátosan, funkcionális és képzőművészeti szempontok egyidejű figyelembe vételével tervezett építmény szintén érdemel egy-két szót. A modern, indusztriális szerkezet elsődleges feladata, hogy helyet adjon a vetítőgépek zömének. Ezen túl azonban ergonómiai, belső tér funkcióval is rendelkezik: egyfajta központja a Fénybolygónak, belsejében társadalmi élet zajlik. Végül, mint a műalkotás része, térplasztikaként önmaga is műtárgy. A tervezés és építés folyamatában tehát Kozma Péternek és az osztrák építőcsapatnak praktikus és esztétikai szempontokra kellett tekintettel lenniük. A speciális alumíniumból így megszülető "használható képzőművészeti alkotás" ezért önálló, saját értékkel bíró mű, ám egyúttal a nagy egészben is fontos feladatot betöltő alkatrész. A megvetített térben pedig speciális kialakítású Internet-terminálokat (hot-spot) találhatunk, amelyeknek a világháló elérhetőségének biztosítása mellett a vetített látvány érvényesítése ezúttal legalább olyan fontos feladata lesz. A fény-térbútorok Az interaktivitás nevében kipróbálhatjuk az úgynevezett fény- térbútorokat is, amelyek - amellett, hogy maguk is térplasztikák és műtárgyak, elmélyíthetik a műalkotással való személyes kapcsolatot a befogadói pozíció játéktérbe vonása révén. A játéktér a divergenciát, az érdek nélküli tetszést, a tét nélküli megismerést egyaránt jelenti. Vagyis, a játéktér azon mozgás terepe, amely ugyan nem megy vérre, általa mégis az életről szerzünk értékes tapasztalatot. Megpihenni rajtuk, nyújtani egyet, vagy csak ebből a nézőpontból is szemlélődni egy kicsit: a fény-térbútorok mindezen funkciókat ellátják. A vendégeket lelassító, lefektető, vagy éppen egy kis Thai-Chi-re rávevő alakulatok új és új pozíciót kínálnak, egy fajta kilátóként vagy pihenőként szolgálnak a műalkotásban tett értelmező túra során. A statikus fényfreskó részeként megkomponált és létrehozott, lépcsőkkel, bútorokkal, átjárókkal is ellátott mozgástér magát a művészetélvezet dinamizálja. A műalkotásban elmerült szemlélő műalkotásban elfoglalt helyét, helyzetét a térbútorok segítségével új nézőpontokkal gazdagíthatja. A bútor alapvetően kényelmi funkcióval rendelkezik, de Dorkandkozma fény-térbútorai önmaguk ideáját is játékosan értelmezik, hiszen nem a négy fal közötti elernyedésnek, hanem a szabadban való élménykeresésnek biztosítanak helyet. Ráadásul, mivel a bútorok és mi is a műalkotás részét képezzük, az ezeken, ezekkel való hely- és helyzetváltoztatás tulajdonképpen nem csupán a befogadói pozíciót, hanem magát a műalkotást is elmozdítja, megváltoztatja. Nyilvánvalóan esztetizáltságuk is eltér hétköznapi rokonaikétól.
A látás és a hallás érzékeit is foglalkoztató esemény természetéből következően a testi érzékiséget is bevonja az élménybe, az értelmezési játékba. Az óriási háromdimenziós kompozícióba ténylegesen belesétálhatunk, így tulajdonképpen az alkotás részévé válhatunk: páratlan befogadói pozíció, amely felmutatja az önreflexió egyébként is létező, csak éppen hétköznap nehezebben elérhető viszonyítási pontjait, kontextusát. A műalkotássá alakult tér egyúttal a befogadói pozíciókat is magába foglalja; a megvetített park ösvényei, lépcsői, a térbútorok mind-mind megannyi alternatív lehetőség, amelyeket bejárhatunk, amelyeket választhatunk a műalkotással való személyes kapcsolat kialakításában. Megannyi lehetőség a komplex mikrovilág megismerésére, a nagy világjárás metaforájaként. A Fénybolygó tulajdonképpen páratlan Földünkre, vagyis az ember, a tudomásunk szerint egyetlen gondolkodó lény bolygójára is utal. A Fénybolygó a teljeskörűséget, a szférák egymást feltételező, összetett egymásra épülését prezentálja. A látogató számára egy olyan egységes mikrovilágban nyílik lehetőség a kontemplációra, ami sokszínű valóságával olyan képet fest a világról, mint amilyennek annak "lennie kellene". Amilyennek mindig látni szeretnénk.

Jó lenne, ha Budapest és a Raypainting gyümölcsöző együttműködése folytatódna, és valóságos összefogássá válna, amely által a két, egymást erősítő kulturális brand még ismertebbé válna itthon és a nagyvilágban. Persze, már az sem lenne kis dolog, ha a budapestiek közterületeken zajló vizuális mérgezése csillapodna ezáltal valamelyest. Vagy ad abszurdum, ha kortárs művészi élményben részesülhetnének olyan emberek is, akik sosem jártak múzeumban. Dorkandkozmáék a környezetet mindig tiszteletben tartó alkotásai olyan modern képzőművészeti élménnyel ajándékozzák meg a személőket, melyek kivételes hozzáférhetőségük mellett kortárs szellemben fogantak. Művészetük sokszínűsége nem pusztán felszíni káprázat, hanem vezérlő elv és üzenet. Az utca őszinte kontextusában, érzékek és művészetek megengedő egymásra hatásában jut el a városban élőkhöz.

Az ünnepek hagyománya jó alkalmat teremt egy kis nyugodt meditációra, a saját és a mások életének jobb megértésére. Az ünnepi prezentációt jellemző érzék közöttiség korántsem öncélú hatásvadászat; az érzékeken keresztül szellemünk kerül megszólításra. Amennyiben fogékonyak vagyunk a látszólag passzív, valójában termékeny gondolkodtató szemlélődésre, az elfogadó befogadásra; akkor december közepétől az alkalom mellett helyünk is lesz erre.

Fénybolygó/ Beamsphere adatok:
24 darab, 18 x 18 centiméteres üvegfestmény; 3 négynapos kompozíció
Technikai adatok: 24 darab nagyteljesítményű projektor;
összteljesítmény: 114 000 watt; fényerő: 1 690 000 ANSI-lumen
Bevetített felület: 9500 négyzetméter 1 darab 14 méter magas, egyéni tervezésű vetítőtorony (ipari aluminimszerkezet); térbútorok
Helyszín: Budapest, Krisztina körút 55., Magyar Telekom székház
Időtartam: 2005. december 19-től 2006. január 01-ig
Ünnepélyes megnyitó, sajtóbejárás: december 19., 15:30 (a fényviszonyok ekkor a legideálisabbak; a napnyugta után még nem fekete égbolt előtt a fények kevésbbé kontrasztosak)
A megnyitón harangjátékkal fellép Kárászy Szilvia zongoraművésznő